Ferences Figyelő

A SZOMORÚSÁGOK EMLÉKHELYÉNEK AZ ÖRÖMÖK HELYÉVÉ KELL VÁLNIA

A Károly Király Imaliga szervezésében nemzetközi zarándoklat zajlik a Nyugat-Dunántúlon a hétvégén. A II. János Pál pápa által boldoggá avatott utolsó magyar király emléknapja október 21. A több napos program érinti Cirákot, Körmendet, Zalaegerszeget és Szombathelyet. A zarándokok október 22-én 16.30-kor vesznek részt szentmisén a zalaegerszegi ferences templomban, amely a szentéletű királynak lett szentelve.



Természetesen nem ő a védőszentje a templomnak, mert még IV. Károly életében épült, de Mindszenty (Phem) József, aki a város plébánosa volt akkoriban, utolsó királyunk emlékére emeltette. A későbbi hercegprímás hívására telepedtek meg 1926-ban a ferencesek a templom melletti kolostorban, és vezették egészen 1950-ig és a rendszerváltozástól ismét e plébánia hitéletét.
A templomot 1925 júniusában kezdték építeni az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly emlékére. Az ünnepélyes felszentelésre 1927. szeptember 25-én került sor, a szertartást gróf Mikes János szombathelyi püspök végezte. A szószéket Zita királyné adományozta a templomnak. A ferencesek 1989-es visszatértekor Habsburg Ottó is jelen volt.
Mindszenty József, aki nagy tisztelője volt IV. Károlynak, a templomban külön kápolnát alakíttatott ki a király emlékére. A felszentelésekor elhangzott: „Egy magyar király tragédiájának és egy szerencsétlen nemzet tragikus korszakának idején épült a lelki szomorúság emlékére, de a lelki szomorúságok emlékhelyének a lelki örömök helyévé kell válni.”
A 2004-ben történt boldoggá avatása után e templomban elhelyezték Boldog Károly király csont ereklyéjét és a IV. Károly Imaliga vatikáni szertartáson részt zarándokainak zászlaját.
***
P. Deák Szulpic, Zalaegerszeg első ferences házfőnöke naplójából
"1926. november 27. : A vasútállomáson a város előkelő emberei, az egyesületek képviselői, valamint a hívek sokasága fogadta a Nagykanizsáról vonattal érkező ferenceseket... A harangok szüntelenül zúgtak a bevonulás alatt. A fogatok őszirózsákkal, krizantémokkal voltak díszítve. Mintha csak esküvőre mentünk volna… A zárda előtt a város nevében Czobor Mátyás polgármester úr üdvözölt minket... Ezután Pehm (Mindszenty) apát úr átnyújtotta a zárda és a templom díszkulcsait… Sorba jártuk énekelve-imádkozva az összes cellákat, melyben annyi sok jámbor szerzetes fog dolgozni és imádkozni évszázadok múltán is, mikor mi már rég nem leszünk...Ez a templom és zárda-mondotta- egy magyar király tragédiájának és egy szerencsétlen nemzet tragikus korszakának idején épült a lelki szomorúság emlékére. De a lelki szomorúságok emlékhelyének a lelki örömök helyévé kell válnia, hogy akik itt megfordulnak, új hitet és mennyországos lelkületet vihessenek ki a sivár életbe."


Budapest, 2011. október 21.
Szerdahelyi Csongor, Ferences Sajtóközpont



< Vissza a cikkekhez

Ajánlók

katolikus.huMagyar Kurír

Támogatóink

Szociális és Munkaügyi Minisztérium8000FMFővárosi Önkormányzat Egészségügyi és Szociálpolitikai BizottságaII. Kerületi Önkormányzat